A nyár dübörög, velem együtt. Az angol nyelvvizsgám valami gyászosan sikerült, de ismét rájöttem, hogy nem azon múlik a nyelvtudásom, hogy hülye vizsgakérdéseknek mennyire felelek meg. Szóval kissé ambivalensem az önbizalmam is megnőtt ettől, és méltán. Most a KRESZ-re készülök, és rá kellett jönnöm, hogy hiába kezdtem el szorgalmasan csinálgatni időben, a kérdések egyharmadába, közte a komplett műszaki része bele se néztem. Szóval megvan a programom mára.
Holnap meg vizsga után rögtön randim van. Tudom, megígértem, hogy a múlt havi hasonló után hagyom a témát, de ő még pont becsúszott, és nem akartam bunkó lenni. És bár most se tervezek semmi különöset, azért elmondhatom, hogy már telón is beszéltünk, és vele folyékonyan ment (nem úgy, mint a múltkorival), egy órát simán átbeszéltünk. Ja mert közben kiderült, hogy egyazon lakótelepen nőttünk föl és ugyanabba az oviba is jártunk, bár néhány évvel elkerültük egymást - a lényeg, hogy van pár közös gyerekkori emlékünk. De a kommunikációs összhang nem is csak ezen múlik - sőt most, hogy nézem Astroneten: az érzelmi görbénk abszolút egybevág, és az intellektuális görbénk is egészen együtt mozog. :) Egyelőre nem csinálok abból gondot, hogy vallásos katolikus - sokkal inkább abból, hogy vidéken lakik és időre otthon kell lennie. Ha meg majd ki sikerül harcolnom, hogy maradhasson Budapesten, akkor attól se menekülhetek meg attól, hogy rendbe hozzam a kislakást. (Érdekes, ma meg augusztus 11. van, az 1999-es napfogyatkozás és a 2001-es első szerelmem napja. Mindig olyan különleges. :))
Múlt héten voltam a Kisvárosban, nagyon j volt ez a pár nap kikapcsolódás, de kezd elegem lenni, hogy nincs mit kipihennem, így értékelni sem tudtam a vidéki hetet. Viszont Jóanyám szülinapi gardenpartija remekül lement, kocsmáros rokon grillezett finomakat helyben, és kaptam tőle jó ki három liter, alföldi rozét. Harmadunokatesóm (Szandra húga, ha még tetszenek emlékezni rá) NB1-es kosaras lett, az öccse remekül fűz gyöngyöt - csak másik rokonlányok, és egyikük férje: a sármos, öregedő színész nem jött el, mert pont akkorra vártak vendégeket. (Vén kecske valószínűleg nem akarja sem produkálni magát, sem pedig megmutatni az emberi arcát. De az nem is baj, ha nem akar elmerülni új családja életében, de nincsenek összevarrva, a lány is nyugodtan lejöhetne egyedül.) Egy hét alatt csak a kényelmetlen ágy zavart, meg hogy egyre inkább azt érzem, hogy a szobában, ahol alszom, mindig úgy érzem, mintha lenne ott valaki, sőt többen. Történészlányt el akarom egyszer oda vinni, mert ő érzékeli a földön rekedt lelkeket, kíváncsi vagyok, ő érezne-e ott valamit?
Apropó ő. Félelmetes, valaki mennyire ragaszkodik az elveihez és az elképzeléseihez, még akkor is, ha az éhhalál szélén áll, és még segíteni sem enged másokat. Míg nekem a legnagyobb problémám csak az, hogy minden ismerősöm szigetes karkötővel mászkál mindenfelé, míg én már hónapok óta vártam a Die Ärzte koncertjét, mégis lemaradtam róla, mert pont nem volt 49 euróm a célra. No de sebaj, gyógyítgatom magam a már ezerszer széthallgatott számokkal, köztük azzal, amivel annak idején, tizenöt évesen megszerettem őket. A maradék nyárra pont elég is lesz.
