I.

Annyi volt a feladat, hogy járdával párhuzamosan, előrefelé álljak be két autó közé. Nekem meg valami miatt a derékszögű beparkolás ugrott be, és váratlanul átmentem a menetirány szerinti bal sávba. Éreztem, hogy a parkolásokkal bajban vagyok, mert feltételes reflexként kéne működnie: feladat elhangzik, máris kisujjból csinálni - nem ott helyben összerakni az elemeit, mert elég csak egy rossz elem és máris vége. De legalább a forgalmi részével nem volt semmi gond (azon a háromszáz méteren, ameddig eljutottam). Szóval nincs más dolog, mint rögtön lejelentkezni a következő időpontra, addig meg parkolgatni éjjel-nappal. De attól még az újabb kudarcélmény eléggé rányomja a bélyegét a napomra. Meg ez a tré idő is.

II.

Na akkor most jöhetnek az örömteli események. Sólyomistennő és Májkjú lakodalma kiválóan sikerült. Megható volt látni, amint két ember kapcsolata, akiket másfél évtizede ismerek, és ők is egymást, új szintre lépett. Valahogy most jött le nekem hogy felnőttek lettek. Ellentétben velem. Most próbálom visszapörgetni magamban az este eseményeit, és bár 99%-ig tudtam magam a civilizált szórakozás keretei között tartani, azért mégiscsak volt egy 1%, amit egy felnőtt ember nem engedhetne meg magának. De abban legalább szedtem magamra érettséget, hogy ha a svédasztalnál nem is tudom belőni rendesen az emészthető mennyiséget, legalább már nem zabálom magam feltétlen betegre. (Bár amennyi kaja volt ott, húsok, sütik, töltött káposzta, egész malac.. nehéz volt megállni.) A zene meg az jazzes-urbánus és a mulatós-falusias között a paletta minden elemét felkarolta, szóval volt mire ropni. A lányok meg szépek, de én ilyesmit már valójában nem is nézek, mert

III.

tessék elképzelni: becsajoztam. Igen, van barátnőm. :) Előzmény: meguntam, hogy két éve futok Történészlány után, és bár mindig mintha beindulna valami ígéretes, annak aztán hamar vége is szakad. Így búcsút vettem tőle, amit az is megkönnyített, hogy elhúzott nyugatra egy munkára, amiről ő se tudja, meddig tart. Azért beszélgetünk, mert emberileg még mindig borzasztóan tisztelem, de nőként már túlléptem rajta.

Aktivizáltam magam a netes társkeren, legújabb barátnőm (majd találok ki neki is nevet) talált rám és választott ki magának. Azóta eltelt kb. egy hónap, rengeteg elhalasztott első randi, de pénteken végre megtörtént a nagy nap. Addig csak néhány rossz minőségű fotót láttam róla korábban, és szó ami szó, külsejét tekintve tényleg jóval husibb, mint amire számítottam. De én egyébként is szeretem, ha egy nőn van mit fogni, ő meg pici és tömzsi, szóval édi, és nekem pont bejön. Sőt amíg csak beszélgettünk, nekem már akkor egyértelművé vált, hogy nekem ő kell és senki más.

És úgy is lett. Csak most megint borzasztó nehéz vele egy találkozót összeszervezni - pedig hétvégére megyünk Jégkirálynőhöz házibuliba, szóval jó lenne nem akkor találkozni másodszorra. De neki is van dolga, és egyre kínosabb, hogy nekem meg nincs. Föl kéne kötnöm ehhez a lányhoz a gatyát.