Talán említettem már (talán még nem), hogy ez a párkapcsolatos dolog nálam nem áll valami jól. Az első randira is egy hónapot kellett várnom, a másodikra meg utána két hetet, és azóta is eltelt már egy hét. Szóval nagyjából két hónap alatt két találkozás, az nem túl jó arány. Először egyetemi dolgai voltak, majd lebetegedett, azután a munkahelyi dolgai sűrűsödtek össze, a legutóbbi egy hétben meg csak simán rossz passzban volt. Közben éjszakába nyúlóan szkájpoltunk minden este, szóval azt is felajánlottam, hogy találkozzunk éjféltől kettőig, és akkor is ugyanúgy háromra kerülünk ágyba, mint így. De azt is felajánlottam, hogy ha a városban kell rohangálnia, arra is elkísérem, vagy meglátogatom otthon, vagy akármi - viszont ő egyik ilyenbe se akart belemenni. Mindig abban állapodtunk meg, hogy másnap már rá fog érni, de majdcsak aznap látja meg, hogy hogy - aztán persze sehogy. Pedig azt is javasoltam, hogy beszéljünk meg előre egy időpontot, amikor csak egymáséi vagyunk (meg mint ahogy ez normális kapcsolatoknál lenni szokott), de ebből se lett semmi. Állandóan azzal nyugtatgatott, hogy majd lesz nemsokára több ideje, csak legyek türelemmel - de hogy most miért nincs, arra soha nem adott értékelhető választ, és azt sem láttam, hogy a megoldásban túlságosan érdekelt lenne.
Még akkor sem, amikor kilátásba helyeztem, hogy én ezt így nem akarom folytatni. Akkor is csak mély sajnálatát fejezte ki, és hogy valójában szeretné folytatni, de ha én így döntök, megérti és elfogadja. Mintha ez az én döntésem lenne, miközben látványosan nem tett semmit ennek elkerülésére.
Szóval már megint egy hete nem láttam - egészen máig. Persze most se megbeszélt randi volt, hanem egészen véletlenül jött szembe a Mammut mozgólépcsőjén. Csak egy pillanatra vettem észre, éppen elfelé nézett, nem is voltam benne biztos, hogy ő az, de az biztos, hogy egy fiúval volt. Nem voltak kézenfogva, szóval semmi rosszat nem volt okom gondolni (állítólag van egy bátyja is, hátha ő volt az). Ezért utánuk mentem, beelőztem őket és ráköszöntem a lányra. Tényleg ő volt. Meglepődött, de csak annyit mondott, hogy "ne most". Mintha a szeme is könnyes lett volna. Én meg mondtam, hogy "oké, szia", és mentem tovább a dolgomra.
Ennyi történt, nem akarok ebből messzemenő következtetéseket levonni. Inkább csak az a mozzanat maradt meg bennem, hogy jött szembe a saját barátnőm - én meg nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg ő-e az?! Végülis eddig csak kétszer találkoztunk, mindkétszer este, sötétben, igazából most láttam először nappali világosban. De az, hogy így már képtelen voltam egyértelműen felismerni.. Szóval lehet, tényleg nem kéne ezt nagyon erőltetnem. :)
