Tudom, ez már egy halott blog, de ma éjszaka (vagy inkább a reggeli visszaalvás után) olyat álmodtam, amit ki kell írnom magamból.
Valahol Amerikában, talán Texasban éltem, és valamilyen közelgő választáson voltam szavazatszámláló. Egy békés faluban éltünk mindnyájan, ám éjszakára tanácsos volt mindenkinek jól bezárkózni és a kertbe se kimenni, ugyanis olyankor vérszomjas kutyák lepték el a falut és megöltek mindent és mindenkit, ami és aki az útjukba került. Nappal nem volt semmi gond, de én mégis féltem attól, hogy a falu kutyái vagy más állatai is megvadulhatnak. Sőt egyszer nappal simán mentem az utcán, de a járdát elállta két sertés, és úgy néztek rám, mintha támadni akarnának.
Ahogy közeledett a választás, a helyzet krónikusra fordult, evakuálni kellett a falut, legalábbis a választókat. Egy közeli nagyvárosba (talán Austinba vagy Houstonba) mentünk, metróval. A metró egy állomáson haladt keresztül ahol mintha előbb fura jelmezes emberek akartak volna felszállni, de tudtam, hogy a metrónak nem szabad megállnia és kinyitnia az ajtaját. És jól is gondoltam, hiszen pár méterrel arrébb már gázálarcos-védőruhás katonák biztosították a környéket, és mindenhol fejbe lőtt kutyák és szétmarcangolt emberi tetemek hevertek. (Nyilvánvalóan a kutyák megtámadták az állomást és a katonák tettek rendet.) Én meg csak néztem ki az ablakon és el se mertem képzelni, hogy a nagyvárosban mi várhat ránk.
Pedig még a A fehér istent se láttam. Ezt viszont de:
