A szotyi még mindig csíkos

Na tegnap aztán jól leégtem. Háromnegyed órát álltam a tűző napon, hogy vért adhassak, majd jött az első kérdés: ivott-e ma alkoholt? Mondom: persze, hogy ittam, de már korábban is adtam vért, és ez eddig soha nem volt kérdés. Miért, most akadály? Hát az volt. De legalább jól leégett a nyakam hátul. Amúgy kellemes kis majális volt, sörrel, virslivel, vattacukorral, mindenjóval. Meg szerencsére nagybátyámék ott laknak a  Liget sarkában, így hozzájuk fölmehettem lezuhanyozni meg átöltözni, mégse a Che Guevara-pólóm legyen rajtam a Tabánban is. (Jut eszembe, az azóta is a táskába van gyömöszölve szétizzadtan, ki kéne már vennem.) Ott aztán remek volt, helyes-kedves lánnyal mentem, aki aztán sajna hamar hazament. Tavaly még kiakadtam rajta, hogy hová lett belőlem az ifjonti vágy azelső sorban csápolás iránt, de most tényleg kényelmesebb volt hátul a füvön ücsörögni, és később is csak a keverőpultig mentem lejjebb a Charlie-n. Ezt tudom elmondani idénről, most meg tényleg húzok a bringaszervizbe.