Már egy hete hazajöttem Bulgáriából, és nagyon gyorsan eltelt ez az egy hét. Kezdek megint belesüllyedni megint a semmit-nem-csinálás mocsarába, és még az útibeszámolómat sem írtam meg. Sem ide, se a hivatalosat. Pedig Bulgária egészen jó kis hely, ám valahogy mégis kisebb, mint Magyarország. Már nem területre, hanem inkább azt mondanám: nem olyan gazdag. És most nem csak a látható anyagi helyzetre gondolok, inkább úgy fogalmaznék: nem olyan gazdag vidék. Bár oké, a táj az nagyon szép, hegyes-völgyes-dombos, de nem túl magas, mint mondjuk az Alpok. Hanem zöld, barátságos. Amikor Szófiából vidékre utaztunk buszon, átszelve a Balkán-hegység egy szeletét, olyan volt, mintha négy órán keresztül köröztünk volna a Mátrában. Szóval valahol otthonos. Mint ahogy az emberek is arcra teljesen olyanok, mint a magyarok. Még szőkék is szép számmal vannak, körülbelül olyan arányban, mint nálunk. A lányok pedig.. Csodás. :)
A főváros, Szófia nem túl nagy múltú város, ez meg is látszik rajta. Minden, ami abból érdekes, egy helyen van, és másfél óra alatt simán bejárható. Pedig van ott is parlament, cári palota, egyetem, mindenféle uralkodók szobrai, de ami engem a leginkább elvarázsolt, az a monumentális szovjet vöröshadsereges emlékmű-komplexum, ami ma is teljes pompájában magasodik a városi park fölé. Vagyis az a park, ami ott van körülötte, mert van egy másik, attól két sarokra, az operaház körül, ami meg inkább olyan, mint nálunk a Gödör melletti rész. Kis tanulmányszobrok, némi antifa beütéssel, padokkal és hippizgető fiatalokkal. Dehát az is milyen kicsi már.
De a vidék.. Na az aztán tényleg le van pukkanva. Főleg, hogy mi a választás napján főleg cigánytelepeken járkáltunk. Annyi jó hírem azért van: Bulgária legalja semmivel nincs elmaradva Magyarország legaljától. Szóval szerencsém, hogy ilyet már láttam korábban, de az ír srác, akivel voltam, vagy a német, a belga, a máltai meg az angol, akikkel utána beszélgettem, teljesen el voltak hűlve, hogy ilyen létezik Európában.
Egyébként a bolgárok nagyon kedves népek, és nagyon finomakat csinálnak. Legjobban a küfte ízlett, ami olyan, mint a mi fasírtunk, csak laposabb, és pirospaprika helyett mindenféle zöldfűszerek vannak benne. Az egyik fűszerről, ami az asztalon is kint volt a Makedonija téri kajáldában, megkérdeztem a kebabos nénit, hogy mi az. A nevét elmondta, amire persze már nem emlékszem (csak arra, hogy "saran", ami tarkát jelent, szóval sokkal előbbre nem vagyok) - viszont adott belőle kóstolót, amit hazahoztam, és néha beleszippantok, mert nagyon finom.
Ez a legszebb emlékem Bulgáriáról, és ha tehetem, még visszatérek. (Ahogyan a választási eredmény sikerült, úgy néz ki, erre szeptemberben új alkalmam is lesz.)
