Valóban nem gondoltam volna, hogy eljön. Persze a helyében én nem azt írtam volna, hogy épp balhé van a melóhelyen (ami egyébként igaz is), hanem valami olyasmit, hogy "nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli, hogy egyszer elküldesz a fenébe, aztán meg előrángatsz a seggedből, kispofám". Oké, tudom, hogy neki a keddi nap a melóhelyen a nehéz, mert akkor van bent a főnök, de holnap mással találkozom, csütörtökön színház, pénteken meg párhuzamosan lesz két pártrendezvény, hétvégére meg neki van mindig programja, nagyon helyesen. Szóval nem óhajtottam egy hétig várni, inkább megírtam neki kerek perec, határozottan, férfiasan, felnőttesen: ami eddig volt, azt nem akarom újrakezdeni, ehelyett viszont valami szépet és progresszívat, munka után várom a törzshelyünkön, a kávézónk teraszán. Ha meg a munkahelyi balhé elhúzódik, akkor is tudok még kicsit rá várni. És most itt ülök. És várok. Hátha mégis.

(A söre már itt habzik az asztalon. Legrosszabb esetben majd megiszom én.)

"Járok a kis utcán, várok valakit,
várok valakit, aki nem is ígérte, hogy eljön."