Ilyen se volt még, hogy este nyolckor bedőljek az ágyba, és nyolc óra alvás után akkor ébredjek, amikor máskor lefeküdni szoktam. Az előző 1-es számú lánnyal megvolt a nagy első randi és alighanem az utolsó is. Valahogy nem úgy sikerült, meg én se voltam úgy elájulva tőle, mint vártam. (Arra például az első pillantásra rájöttem, hogy a fényképein miért zárja össze mindig olyan erőltetetten a száját.) Elég régóta húzódott ez, már kezdtem kisit ki is ábrándulni, meg élőben nem is tetszett, ezért úgy voltam vele: rányomulok, ami vagy bejön és elkönyvelhetek egy sikert - vagy nem jön be, és akkor megteszem neki azt a szívességet, hogy ő fordul sarkon és nem tőlem kell meghallgatnia, hogy bocs, de nem ilyen lovat akartam. (Vagy csak egyszerűen gyáva vagyok.)
Mindenesetre most megint szabadnak érzem magam, elhárult egy visszahúzó erő, megint nézhetek előrefelé. Tervem mint a tenger, talán túl sok is, és talán most először teszek értük igazán. Jobb későn, mint soha.
A Civil Rádión olyan jó kis zenék mennek ilyenkor, mint pl. ez is:
