Ülsz egy színházban. Egy kiváló darabot nézel: elmés, humoros, élvezetes, szívesen is néznéd tovább - de egyszer csak érzed, hogy ki kéne menned pisilni. Csak nem tudsz. Onnantól, legyen bármilyen jó is a darab, kezded egyre kevésbé élvezni. Itt éppen az a szituáció, hogy az ajtóban áll a jegyszedő néni, aki nem akar kiengedni. Vagy legalábbis megállít és csúnyákat kérdez:
- Miért akarsz kimenni? Miért nem neked jó bent? Csak pisilni? Higgyem is el? Biztos ki akarsz lógni és elmenni máshová szórakozni, mi? Tudod, mit? Menjél, ahova akarsz, de ide vissza többé ne.
Persze tudod, hogy a jegyszedő nénit nem kell túl komolyan venni, de azért idegesítő annyira, hogy tényleg egyre kevésbé akarj visszamenni, és valóban egyre többször fordul meg a fejedben, hogy kilógsz és keresel egy jegyszedő néni nélküli helyet.
Közben az is megeshet, hogy olyan ügyesen nézel, hogy a színházból felkérnek: kösd össze az életedet a színházzal, légy te is a társulat tagja. Tételezzük fel, hogy még örömmel el is fogadnád, de tudod: ha belépsz, a jegyszedő néni is végig ott lesz. Hiába ígérik, hogy a jegyszedő nénivel nem kell foglalkoznod, különben is: ha nem nézőként jársz már a színházba, tán már nem is fogsz vele többé találkozni, te tudod: nincs erre semmi garancia. Sőt: a jegyszedő nénit legfeljebb elkerülni tudod majd, ha elég ügyes vagy, de nem érzed igazán jól magad, ha őt kell állandóan kerülgetned, nehogy fölösleges konfliktusokba keveredj.
Szóval a felkérésre inkább nemet mondasz, miközben azt is tudod, hogy nézőként a jegyed rövidesen lejár, szóval ha akarod, ha nem, ha pisilni kell, ha nem: föl kell állnod a helyedről. És nem tudhatod sose biztosan, hogy ha azt a színházat otthagyod, találsz-e másik olyat, ahol olyan jó darabokat adnak, vagy egész életedben ülhetsz otthon egyedül, és azon agyalsz, hogy mi lett volna a darab vége, ha nem ragadsz le a jegyszedő néninél?
