És ott volt ő. Naxi, az első szerelmem, akit nem láttam már tíz éve. Pedig utána még évekig kerestem, aztán már egyre kevesebbet - de amikor pár hete hirtelen bejelentkezett, már valahogy nem vert gyorsabban a szívem tőle. Inkább gyanakodva vártam, hogy mégis, miért akar velem találkozni valójában? Csak annyit mondott, hogy át akarja adni az azóta is nála heverő kulcstartómat, meg egy üzenetet. Előre féltem, de azért foglaltam asztalt oda, ahol nyáron a homokzsákokat pakoltam.
Szóval ott volt ő. Előtte kicsit elkerültük egymást, felhívott, a hangja pont olyan volt, mint régen, csak kevésbé kislányos. Meg ő maga is pont ilyen. Tényleg semmit nem öregedett külsőleg. Ugyanaz az alak, az arc, a mosoly, az illat - na jó, az arcában nem vagyok biztos, mert eléggé kisminkelte magát (pedig még első randinkon megkértem, hogy máskor ne), és a szemét is kihúzta feketével, ami egyrészt nem áll jól neki, másrészt meg teljesen átrendezte az arcát, szóval abban ezek után is csak a régi emlékeimre és fényképeimre hagyatkozhatok. De akármennyire nem változott, valahogy mégsem jöttek fel bennem nosztalgikus élmények. Nem ugyanaz a két tinédzser volt ott, hanem két felnőtt ember, akik valamilyen céllal találkoznak, aztán úgyis mindenki megy tovább a dolgára, és nem is biztos, hogy lesz még valaha ilyen.
Tehát leültünk és beszélgettünk. Várakozáson felül lazán vette, pedig az elmúlt években nem reagált egyik megkeresésemre se, szóval joggal hittem azt, hogy mereven elzárkózik tőlem. Most meg kiderült, hogy azok az üzenetek hozzá nem jutottak el (amit még mindig kétlek), és neki volt nehéz engem megtalálnia, és csak ezért regelt a fészbúkra. Egyébként jól van, van egy férje és egy kislánya, anyukája (ex-anyós) is remekül érzi magát, csak nagymamája nem él már sajnos. Az üzenet pedig, amit át akart adni.. Na vajon kitől jött? Hát persze, hogy személyesen a Jóistentől. Volt Naxinak egy álma vagy látomása vagy hasonlója, amiben felvonultak a régi ismerősei, köztük én is, és rám azt mondta az Öreg, hogy "Djoko az enyém, őt én akarom". Remélem, ez nem azt jelenti, hogy magához kíván szólítani, de úgyis nemsokára megyek megint az ő földjére, szóval ott leszek neki, csinálhat velem, amit akar (persze csak a jóízlés keretein belül).
Elvittem a nagy zacskót, amibe a két évünk emlékeit gyűjtöttem össze, kicsit átlapoztuk a tartalmát, de rájöttem, hogy nincs benne semmi érdekes. A régi szerelmes levelek már nem mondanak semmit, azok között is minden második valami szakítós. Azok már nem közös emlékek, csupán az én sajátjaim. Neki is vannak biztos olyanok, sőt pár régi momentumot még meg is pendítettünk, de valahogy nekem se volt igényem, hogy nagyon belemenjünk. Egy óra alatt megbeszéltük, amit akartunk, azután ment mindenki a dolgára.
Legközelebb akkor lesz ilyen, amikor majd a dedikált EDDA-kislemezemet is megtalálja.
Apdét: Szombat délután egy levélben megírta, valójában miért is akart velem találkozni, de egyelőre nem akarok erről fecsegni, mert tényleg olyan, hogy nem.
