Az történt, hogy az asszony elutazott bő egy hétre, én meg kurvára élvezem. Ma például egy ismerősöm fb-n kommentelte, hogy lesz egy koncert, hát lementem, csak úgy, spontán. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Mióta barátnőm van, azóta hétköznaponként heti három-négy estét együtt vagyunk, a maradék egy-két alkalommal meg itthon döglök és szellőztetem az agyamat. A hétvégék viszont szentek: azokat, hacsak nincs valami kivételes alkalom, mindig együtt töltjük. Pénteken és szombaton minimum az estét, vasárnap az egész napot. Ugyanis ő a komoly munkát végző, dolgozó nő, neki csak egyszer van hétvége egy héten, amit mindenképpen a párjával akar tölteni. Szóval ilyenkor, hogy csak úgy spontán elugorjak egy koncertre, pláne egyedül, a lehetetlennel egyenlő.
Nem, nem csajoztam. Ellenkezőleg: élveztem, hogy most csak magamra figyelhetek, meg a srácokra, akiket ismertem régről, és egész véletlenül futottam velük össze. Tudom, hogy az asszonynak fontos, hogy minden nap beszéljünk telefonon vagy szkájpon (kivéve amikor személyesen is). Én nem feltétlen osztom, szerintem a szerelem és az együttlét akkor is létezik, ha a két ember nem bizonygatja egymás felé szakadatlan. De ha neki örömet okoz, akkor leyen így: felhívtam. Amikor megtudta, hogy nem otthon vagyok, az első kérdései: kivel mentem el, vannak-e ott lányok is, meg egyáltalán, hogy merem magam nélküle jól érezni? Sértődötten lecsapta a telefont, majd próbált párszor visszahívni, de már lehalkítottam a telefont. (Egyszer mégis felvettem, de elég nehéz volt letenni, a haverom meg, akivel ott futottam össze, szintén hallotta a beszélgetés egyik felét, és már ettől őszinte részvétet kívánt nekem.)
Szóval a mai estét borzasztóan élveztem, mint amikor az iskolából hiányzik egy tanár egy hétig, és már előre félsz, hogy mi lesz, ha visszajön? Megszűnik a szabadfoglalkozás az órákon, tán még a kimaradt anyagot is pótolni kell, és dolgozatot is írat belőle. Pedig a barátnőmmel nagyon szeretjük egymást, közös az érdeklődésünk, egy srófra jár az agyunk - csak ezek a pillanatok azok, amikkel az őrületbe lehet kergetni. És sajnos ő ezt nem, hogy nem érzi problémásnak, de a világ legtermészetesenn dolgának gondolja, hogy egy komoly kapcsolatban a párok csak egymással töltenek minden időt. Szóval esély sincs rá, hogy enyhúljön, és hiába hoztam meg az én kompromisszumaimat, és adtam lejjebb az én szabadságvágyamból, ez nem járt sikerrel.
Persze abban lehet reménykedni, hogy esetleg egy összeköltözés után, amikor már nem kell előre megegyezni, hogy melyikünknél töltjük az estét, talán töb lehetőség lesz ellógni otthonról. De ha az ember csak ezt az előnyt látja az egészből, de egyébként irtózik attól, hogy még jobban ellenőrizzék a mindennapjait, akkor lehet, hogy ez nem jó megoldás lenne, Márpedig ha egy kapcsolat nem tud fejlődni, akkor csak egy út van előre.
