Íme egy újabb példája annak, hogy nem kéne nőktől mindig annyira fölpörögnöm, hogy a társkeren a beköszönő levelemet rögtön hexameterekben írjam meg:

Kedves Szilvia! Íme az esti levél ma Tehozzád:
szimpatikus, amit írsz ide bátran, és ahogy éled
életed: élmények, könyvek s versek közt töltöd.
Szívesen ismerném meg az emberi lényt, aki benned
teljesedik kifelé, s mint nőben is ott van a szépség.
Benned van fantázia és a mosolygós arcod
azt diktálja nekem, hogy e lépést meg kell tennem,
s megkérdeznem: mely zeneszerző az, aki néked
kedves, amennyiben átjön a szép muzsikája, ha zendül?
S mely költők ringatnak álomba, avagy adnak
értelmet, ha a verseik ingereidbe hatolnak?
Nos hát elköszönök lassan, hisz az óra a gépen
hajnali fény közelét jelzi, hát szervuszt mondok,
kívánván a további napodra minden jókat! :)

Végülis ő maga írta, hogy szeret verseket olvasni és komolyzenét hallgatni, és a bemutatkozásában is az Odüsszeiából idézett, az ihletett meg, és hogy őszinte legyek: büszke vagyok magamra, hogy ilyet sikerült csak úgy alkotnom. Még ha másnap reggel elolvasva már én is kicsit túlzásnak éreztem, de legalább kicsit az agyam kreatív féltekéjét is megmozgattam.