Hogy az mennyire egy borzalmas hely.. Az egész egy egyutcás falu, amit felduzzasztottak várossá, és ez a mesterségesség annyira látszik az összes házon. Szépek, jól vannak megtervezve, de valahogy ettől olyan steril, nyomasztó az egész. És még legalább lehetne mondani, hogy csendes, nyugodt környék - de nem lehet, mert ott a 10-es út, ahol kamionok száguldoznak, és nincs rajta egy rohadt zebra se - ha át akarsz menni, számold ki, hogyan nem halsz közben meg. De se egy mozi, se egy cukrászda, semmi, amitől egy települést élhetőnek lehetne nevezni. Az egyetlen szociális tevékenység, ha az ember elmegy a zöldségeshez. Na ott legalább az eladólány teljesen aranyos, és ezzel el is mondtam minden pozitívumot arról a helyről.
Na jó, meg lakik ott egy lány (nem a zöldséges, egy másik), aki miatt kibumliztam oda, és még csak azt sem mondom, hogy nem volt érdemes. Annyit leveleztünk, cseteltünk, telefonáltunk órákat és heteket, hogy nem akartam, hogy úgy váljunk el egymástól, hogy nem is találkozunk. Már a második randit mondta le, de én inkább felültem a sárga buszra, és írtam egy esemest, hogy mikor érkezem. Lehet, kicsit aljas a másikat kész helyzet elé állítani, és ez a taktika sem válik be mindig, de most ő mégis kijött elém a megállóba. Habár ő már megmondta, hogy nem látja bennem az igazinak a lehetőségét, és most is kínosan ügyelt rá, hogy a felületes elbeszélgetés határait véletlenül se lépje át. (Szerintem ott hibáztam, hogy amikor megsértődött, én kezdtem már utána rohangálni, és ennek mindig ugyanaz a vége.) Mégis azt mondom, hogy ez ma jót tett nekem, mert így nem egy beteljesületlen álomkép maradt, hanem egy kedves, aranyos lány, aki végül bennem sem indított el semmi különöset, mint ahogy én se benne. Most már nyugodtan zárhatom le magamban.
Ilyenkor a legjobb egy kis Cseh Tamást hallgatni, kicsit szállni az elmúlás hullámain - majd leszállni az esti fél hetes napsütésben, és elindulni a metró felé, miközben pont a Nagy Sárga Gong szólal meg a fülemben. Csodás.
